Mahavira Úr azt mondta: ”’Alamizsnát fogadok majd el azért, mert megtörjem a böjtömet, csak egy hercegnőtől, aki rabszolgává vált.’” Így jelentette be, anélkül, hogy bárki is elmondta volna Neki ezt a történetet. Senki sem tudta, hogy Chandana hercegnő volt.
Nos: "Kedves viselkedése miatt Vasumati varázslatos hatással volt a háztartásra. A természetéből fakadó higgadt és hűvös illat arra ösztönözte Dhanavah-t, hogy Chandana-nak (szantálfa) hívja. De a feleségét, Mulát irigység sújtotta. Úgy gondolta, hogy ezt a mérgező virágot csírájában kell elfojtani.” Nos, utoljára idáig olvastunk, igaz?
"Egy nap Dhanavah kereskedő elhagyta a várost üzleti küldetés miatt. Ez egy arany lehetőség volt Mula számára. Felmentette a ház minden szolgáját, és hívta Chandanát, lecserélte gyönyörű ruháját rongyokra, levette minden díszét, megbilincselte, és hosszú, selymes haját leborotválta. Chandana meglepődött: „Anya, mit csinálsz? Nem ártottam neked. Milyen rossz tettért büntetsz engem?' Mula elhallgattatta Chandanát, sötét cellába tette, bezárta és elment. Dhanavah a harmadik napon tért vissza. Amikor látta, hogy elhagyatott a ház, megdöbbent. Azt mondta: „Chandana, Ó Chandana!” De senki sem válaszolt. A ház hátsó részébe ment, és megint kiabált. Chandana visszakiáltott, „Atyám, itt vagyok, a pincében a hátsó oldalon.” A kereskedő bement, és látta, hogy a pince zárva van. A vaskapu rácsain át nézve látta Chandanát abban a nyomorult állapotban, és sírni kezdett, „Mi történt a lányommal? Milyen gonosz lélek tette ezt veled?” Chandana nyugodtan válaszolt: „Atyám, először vigyen ki, aztán mindent elmondok.” A kereskedő feltörte a zárat és kihozta Chandanát. Azt kérdezte: ’Atyám, egy csepp vizet sem ittam az elmúlt három napban. Kérlek, adj valamit enni és inni.’ A kereskedő körbejárta a házat, de minden zárva volt. Még egy evőeszköz sem volt elérhető.” Ejha. Szerintem a feleség nem semmi. "Látott egy kosarat, benne egy marék szárított korpával, amit teheneknek szántak. Fogta a kosarat és Chandana elé tette, mondván: „Gyermekem, egyél egy kicsit ebből. Hívok egy kovácsot, hogy vágja le a bilincset.'” Te jó ég! Emberek. Igazából, ez nem meglepő.
Réges-régen, több száz évvel ezelőtt, Mester voltam, de nem túl híres, egy közönséges Mester. Az úgynevezett feleségem szintén bezárt a házba és aztán halálra éheztetett. Túl féltékeny. Túl sok féltékenység sok női tanítvánnyal jönnek és imádnak engem, mint ahogy ti is teszitek. Szerencsére nem voltam jóképű fickó. Annak ellenére, hogy néhány férfi féltékeny volt a feleségére, amiért eljött a beavatásért, de nem ilyen mértékben, nem hiszem, igaz? Nos, sosem tudtam. Sosem tudtam. Sokszor ilyen dolgok történnek a családban. És persze nem volt ott senki, hogy segítsen nekem feltörni a zárat. Úgy történt, egy távoli területen laktunk, és valahogy senki nem jött akkor. És talán jött néhány ember és aztán látták, hogy az ajtó zárva van, azt gondolták, a Mester nincs itthon. Ezért elmentek.
Tehát, "Ez volt Mahavira Szvámi Úr spirituális gyakorlásának 12. éve. A monszun időt Vaishaliban töltötte, eljutott egy kertbe Kaushambiban. Ez körülbelül akkor történt, Shatanik Champa elleni támadásakor, Champa bukásakor Dharini királynő feláldozásakor, Vasumati hercegnő rabszolgává adásakor, stb." ugyanakkor ezek a dolgok "történtek. Mahavira Szvámi Úr átható tudásával és felfogásával bepillantást nyert mindebbe. Szinte lehetetlen fogadalmat tett a Paush hónap sötét felének első napján.” Micsoda az? (Decembertől januárig.) Decembertől januárig. Ez a tél vége, nem, a tél közepe. Ez olyan tél közép napforduló vagy valami? Fesztivál, nem? Nincs fesztivál.
Mahavira Úr azt mondta: ”’Alamizsnát fogadok majd el azért, mert megtörjem a böjtömet, csak egy hercegnőtől, aki rabszolgává vált.’” Így jelentette be, anélkül, hogy bárki is elmondta volna Neki ezt a történetet. Senki sem tudta, hogy Chandana hercegnő volt. Nem mondta el. Az ő biztonsága érdekében is, mert a szüleinek már ártottak, és az országa elveszett, és ő elmenekült. Szóval, ha azt mondta volna, hogy ő egy hercegnő, akkor talán őt is megölték volna. Szóval nem mondott semmit. Csak a viselkedése néha királyi légkört árasztott. De nem mondott semmit.
Manapság picit jobban biztonságban érzem magam, de ezen években, az elmúlt pár év előtt, a Supreme Master TV előtt, egyedül voltam a világban, és soha nem mondtam el senkinek, hogy én vagyok a Legfelsőbb Mester ez és az, vagy hogy mit csinálok. Semmi. El kellett rejtőznöm a biztonság kedvéért, szóval ez hasonló helyzet, gondolom, bár nem voltam hercegnő. Amikor kimentem, néha játszottam az ostobát, butaságokat beszéltem, vagy ilyesmi. És senki sem gyanított semmit. És ha már gyanakodni kezdtek rám, akkor máshova költöztem. Manapság egy kicsit azért biztonságosabb. Csak egy kicsit biztonságosabb.
Tehát Mahavira Úr bejelentette, hogy alamizsnát fogad majd el, hogy megtörje a böjtjét, csak egy rabszolgává vált hercegnőtől. A monszun elvonulási időszak alatt talán nem evett semmit. Szóval ez volt az első étkezés a böjt után. Azt akarta, hogy egy hercegnő etesse meg. Látnoki képességei lehettek, ha látta, hogy valami történik azzal az országgal, a hercegnővel. Szóval, "És ezt is csak akkor, ha borotvált a feje” ráadásul; ó, a lány borotvált volt. Megborotválta a kereskedő felesége. És, "a végtagjai le vannak bilincselve", csak akkor. "Három napja nem evett, egy ház küszöbén ül, a kosarában korpa fekszik, és mosolyog és könnyes a szeme ugyanakkor." "'Ha nem teljesülnek ezek a feltételek, elhatároztam, hogy folytatom a gyakorlást, és nem töröm meg a böjtöm.'” Ó, milyen nehéz feltétel a reggelihez! Böjtöt megtörni (szójáték). Ha ezek a feltételek nem állnak fenn, nem fog újra enni.
"Négy hónap telt el azóta, hogy Mahavira Szvámi Úr házról házra járt koldulni Kaushambi városában.” Négy hónapja, vagyis négy hónapja nem evett semmit. "Egy nap, Mahavira (Úr) közeledett Sugupta, Kaushambi főminisztere házához. Sugupta felesége, Nanda, Parshvanath Úr követője volt, és ismerte az aszkéta Shramanok módszereit. Látva, hogy Mahashraman Vardhaman,” vagyis Mahavira Úr, „közeledik a házához alamizsnáért, ő el lett bűvölve. Arra kérte Prabhut, hogy fogadjon el tiszta és aszkétikus ételt. Mahavira Úr visszafordult anélkül, hogy bármit is elfogadott volna. Nanda nagyon csalódott lett. Átkozva a saját balszerencséjét, azt mondta: ‘Mahasraman Vardhaman eljött a házamhoz, és micsoda balszerencse, nem tudtam Neki semmit sem adni.’ Nanda szobalányai megnyugtatták: ‘Hölgyem, miért olyan lehangolt? Ez az aszkéta eljön szinte minden háztartásba Kaushambiban alamizsnáért, és anélkül, hogy elvenne egyetlen gabonaszemet vagy mondana egy szót, egyszerűen visszafordul.'” Nem csak az ő házánál, de bármely háznál, amit meglátogatott, soha nem vitt el semmit, mert nem ez volt az a feltétel, amit kitűzött. Valószínű Chandana hercegnőt kereste. Nos. "Az elmúlt négy hónapban ennek voltunk a szemtanúi.'” Tehát nem evett semmit. Házról házra járt négy hónapig, de nem fogadott el alamizsnát, nem fogadott el ételt, amit felajánlottak Neki. Hűha! Ez az ember igazán kemény. Nem tudom, én képes vagyok-e rá.
"’Ez egyáltalán kivételes a házadnál, szóval miért vagy ennyire megdöbbenve?’ A szobalány szavai növelték Nanda aggodalmát. „Micsoda! Mahashraman alamizsna nélkül visszafordul az elmúlt négy hónapban? Ez azt jelenti, hogy Prabhu már négy hónapja böjtöl és nem voltam képes szolgálni Őt. Milyen szerencsétlen vagyok!' Abban a pillanatban, Sugupta miniszter megérkezett,” a férje. "Nanda mindent elmondott neki. Sugupta is aggódni kezdett. Shatanik király és Mrigavati királynő is megkapta a hírt, hogy Shraman Mahavira négy hónapig élelem és víz nélkül vándorolt Kaushambiban.” Hűha! Étel nélkül, rendben, de víz nélkül négy hónapig, biztosan rendkívüli mágikus erő tartotta fent, amit mindezen idő alatt szerzett, lévén aszkéta és tiszta, és őszinte és eltökélt, nem ingadozó. Ezért, "Mindenki szomorú volt és aggódott. Az uralkodó család Mahavira Szvámi Úr Darshanjáért ment, és kérte Őt, hogy fogadja el az ételt. De Ő nem mozdult.” Miután Ő elhagyta a királyságát, az uralkodó család még hatalmon volt. Szóval eljöttek, és megkérték, hogy egyen valamit, de Ő mégis visszautasította.
“Öt hónap és huszonöt nap telt el, amióta Mahavira Szvámi Úr evett valamit.” Levegőevő lett. Ez is lehetséges. Egyszer én is ilyen voltam. Ha meg kell tenned, meg tudod. De ne próbálkozz. Kérlek. Már mondtam nektek a történetet, amikor levegőevő voltam. Egy templomban voltam, dolgozó apácaként dolgoztam, rendben tartottam a templomot, mindenkinek főztem, és egyszer ettem naponta. És akkor az apát, talán tréfálkozott, vagy bűnösnek érezte magát, mert én voltam az egyedüli, az egyedüli szerzetes ott, aki csak egyszer evett egy nap, és mert a teste nem volt jól, naponta hatszor kellett étkeznie. Ezért azt mondta mindenkinek az asztalnál. Azt mondta, “Ching Hai csak egyszer eszik egy nap, de az több, mintha háromszor enne, amennyit eszik.” Szóval, ennyi volt. Attól kezdve semmit sem ettem. És mégis folytattam a munkát. Nem éreztem, hogy bármi hiányozna nekem. Olyan furcsa. Olyan furcsa, az akaraterőd mindig olyan erős. Nem tudom, elrendeltetett-e az, vagy valami, vagy része az életemnek, amin át kell mennem. Csak feladtam az evést, csak úgy. Semmi. Nem is ittam, nem tudom, mennyi ideig. Mindenki aggódott, és az emberek jöttek a templomba és egyre csak néztek, és minden, és az olyan zavaró érzés volt számomra. Aztán újra elkezdtem enni. Az első falat olyan ízű volt, mintha letépném ezt a papírt és ezt enném. Semminek se volt íze.
Azalatt az idő alatt, amíg nem ettem, nem ittam, semmi különöset nem éreztem. Csak úgy abbahagytam. Egy pillanat alatt. Semmi előkészület, semmi segítő csoport, semmi. Nem sokat tudtam semmiről. Csak nem volt kedvem enni többé, és aztán abbahagytam. Aztán nem ettem és nem ittam semmit, de továbbra is dolgoztam, és normálisan éreztem magam. Pontosan ugyanúgy éreztem magam, mint azelőtt. Szóval, az apát nagyon aggódott. Azt mondta, “Semmit sem eszel, és így dolgozol,. Rendben van az?” “Rendben,”- mondtam. És hozzátettem, “Ehetek, ha akarok, és ha nem akarok, nem eszek.“ Így mondtam neki. Összezavarodott, de továbbra is figyelt engem, hátha holtan esek össze, vagy valami, és ő lenne érte a felelős. Az emberek próbáltak rábeszélni engem az evésre. És lassan elegem lett, és azt mondtam, “Ez a zaklatás rosszabb, mint az evés, és megalázva lenni az evés miatt.” Ezért újra elkezdtem enni, de nem volt hozzá kedvem. De miután megettem az első ételt, habár nem nagyon ízlett - nem ettem sokat, és egyáltalán nem ízlett - az első étkezés után úgy éreztem, mintha esnék le, fizikailag értem, mintha az ötödik emeletről esnél le gyengéden az első emeletre. Érzed a leesést, valóban. Nem tudom, csak úgy érzed. Nem tudom, hogy írjam le. Amikor nem ettem, úgy éreztem, mintha felhőkön járnék. A testem könnyű volt; az elmém szabad. Boldogabbnak éreztem magam. Olyan szabadnak éreztem magam. És először ettem az első néhány falatot, és aztán úgy éreztem, mintha lepottyannék. Az csak egy érzés; nem lehet körülírni. Nagyon finoman, mintha legalább az ötödik emeletről libegnél le végig, az első emeletre - ilyen érzés volt. A spontán levegőevés után az első étkezésem. Úgy sejtem, ha valaki közületek megpróbált levegőevő lenni azelőtt, és az első étkezés, talán te is ugyanúgy éreztél, nem? (Igen.) Igen? Igen? Akkor minek bajlódni az evéssel? Ha megvoltál étel nélkül, akkor csak tedd. De csak ha még egészséges vagy, folytatod, ahogy azelőtt volt, akkor folytasd.
Már tudom, miért kellett ennem - több karmát, több kapcsolatot csinálni - hogy egy másfajta munkát végezzek a takarítói apáca munka helyett, egy kis templomban. Még akkor sem gondoltam arra, hogy Mester vagyok, semmi. Csak egy napon, egy csoport afrikai amerikai kopogtatott az ajtómon, és azt mondták, Ching Mestert keresik. Azután még mindig elmenekültem, és Németországba mentem, Tajvanba (Formozába). Nem, Tajvan (Formóza) kopogtatott először, az amerikaiak utána. Ők mindig üldöztek engem. És azután azt mondtam, “Ó, akkor mi van.” Kimentem prédikálni, hogy segítsem az embereket.
Az a helyzet, hogy ez az afrikai amerikai csoport semmit sem tudott a (belső Mennyei) Fényről és a (belső Mennyei) Hangról. Ők valami afrikai spirituális hagyományt gyakoroltak, és igazán nagyon keményen gyakoroltak, ezért tisztánlátóbbak lettek. Transzba tudtak esni, és megmondani az embereknek, hogy mi történt velük, és mit kellene tenniük, hogy orvosolják a bajukat akkor, más emberekét. Láttam őt egyszer transzban. És ő ilyen nagy volt. A férje ilyen nagy volt, csak egyharmada a feleség méretének, vagy egynegyede, vagy még egyötöde is, nagyon sovány és fiatal. De amikor transzban volt, eleshetett, és a férje úgy tudta tartani, mint egy darab papírt. Furcsa volt. És egyre csak mondta az embereknek, mi ez és mi az, anélkül, hogy tudná, mit mondott. Utána felébredt, és nem emlékezett arra, amit mondott. Az emberek jöttek hozzá, keresték a segítségét, és ilyenek. Olyan felkent volt, mint egy királynő. Azula királynő volt a neve. Nem az volt a neve, csak azt a spirituális nevet adták neki, miután gyakorolta az afrikai hagyományt. Aztán bizonyos időkben hanyatt kellett feküdnie a padlón, és aztán egy kőre kellett feküdnie, egy kőre, mintha párna lenne. Nem párna, nem puha, nem puha földre, csak egy kőre, a fejének. Kilenc napig sem evés, sem ivás. És néha böjtöltek, ha kérdezni akartak valamit az istenektől. Szóval kilenc napig nappal és éjjel, teljesen mozdulatlanul kellett feküdnie, és az emberek körüljárták kántálva vagy ismételgetve a misztikus mantráikat és mindezek. Kilenc nap múlva visszajött, és elmondta a látomását, amit ez alatt a kilenc nap alatt látott. Aztán annak megfelelően, királynő vagy hercegnő válik belőled, vagy valami másféle cím. Tehát ő a királynő címet kapta, “Azula királynő.” Ezt a Mennyektől kapta.
És ilyen emberek jöttek hozzám beavatásért. A királynő eljött hozzám. A mennyei királynő eljött hozzám, nem közönséges királynő. El kellett mondania a látomását a tanácsnak, a hitében a vének tanácsának, aztán ők eldöntötték, hogy milyen címet, milyen szintet ért el. Mindannyian tudták, tehát nem tudott hazudni. Ezek feljebbvalók, persze, hogy sokkal hatalmasabbak, tisztánlátóbbak, telepatikusabbak, mint ő. Ezért nincs ott hazugság, nem lehet. Így lett belőle királynő. Aztán ez a fajta királynő eljött a templomomba, egy szerény apácához, aki toalettet takarított akkoriban, hogy beavatást kérjen. “Honnan tudtál erről a helyről?” - kérdeztem. Azt mondta, a látomásában mondták meg neki. Elfelejtette, hogy “Ching Hai.” Csak arra emlékezett, hogy “Ching,” de a lakcímre jól emlékezett. Követőinek egy csoportjával érkezett, valamint, nem emlékszem, királlyal vagy királynővel, bármi, hercegnővel. Azt mondtam, “Nem hiszem el, hogy honnan tudod mindezt. Talán valaki mondta neked.” “Nem, senki se mondta.” - mondta. Csak a belső vezető mondta meg neki, hogy erre a címre jöjjön.
Ez a templom nem... nem úgy néz ki, mint egy rendes buddhista templom. Csak egy épület, egy épület része, egy teljes hosszú tömbhöz csatlakozva, és ez csak egy része annak. Templommá alakították át. És a mester akkoriban, megvette azt a templomot, csak hogy tanítsa az amerikai tanítványokat. Minden harmadik hónapban odament. És a tanítványait meg tudom számolni az ujjaimon, talán 30-40, egy kis templom. És minden vasárnap jöttek hallgatni őt, és néha elvonulásokat tartott velük. Az elvonuláson körülbelül 20 ember volt. Szóval az nem volt egy híres templom. Kívül nem látszik templomnak. Csak egy normális lakásnak.
